Borsodnádasdi LASE

Csák Laci a sporiknál! - Istenmezeje öregfiúk - Heves megyei játékvezetők gálameccs

2017. június 19. 16:43 - borsodnadasdilase

csak.jpg

Csapatunk kapusa, Csák László első évét tölti a Heves megyei játékvezetők közösségében. Az elmúlt hétvégén a sípmesterek labdarúgócsapata - az előző években már hagyománnyá vált - Istenmezeje öregfiúk elleni gálameccsre volt hivatalos, amelynek először volt tagja halóőrünk.

Megkértük Lacit meséljen egy kicsit a mérkőzésről és arról, hogyan érzi magát a játékvezetői berkekben.

 

"Sajnos már az utolsó bajnoki mérkőzés óta (lassan 3 hete) szenvedek egy makacs arcüreg-gyulladással, ráadásul munkahelyi elfoglaltság miatt is kevés a szabadidőm mostanában, ennek ellenére örömmel tettem eleget a játékvezetői csapat meghívásának. 

A mérkőzés sportértékével nem is foglalkoznék, igazából ezeknek a gálameccseknek a lényege a sportbarátságok erősítése és a kapcsolatok építése, valamint az, hogy a résztvevő csapatok illetve kilátogató érdeklődők is jól érezzék magukat.

Én a második félidőben léptem pályára, Varga Laci bácsit váltottam a kapuban. Lassan 5 éve nem ültem kispadon, furcsa is volt itt kezdeni a mérkőzést. :) Az igazságoz azonban hozzátartozik, hogy Varga sporttárs éppolyan kiváló kapus, mint amilyen remek játékvezető. Laci bá' nem is kapott gólt, ellenben velem, igaz Rozsnaki spori rendkívül könnyű síppal osztogatta a büntetőket a hazai csapat javára.  :) 

Összességében a mérkőzés elérte célját, a kilátogatók láthattak egy fordulatos, sportszerű és szórakoztató derbit. A "harmadik félidőre" családi okok miatt maradni nem tudtam, amit nagyon-nagyon sajnálok.

jb.jpg

Játékvezetés szempontjából az elmúlt egy évet pozitívnak értékelem. Viszonylag sok mérkőzésen működhettem asszisztensként és mérkőzésvezetőként is. Futballistaként korábban nem ápoltam felhőtlen viszonyt a sporttársakkal, ezt azonban egyszer sem éreztették velem, sőt úgy gondolom, hasznos tagja lettem a közösségnek, elfogadtak, igaz a sportág iránt mutatott alázatom mindig példaértékű volt. A meccsek során, síppal vagy zászlóval a kezemben is sok játékos megismert, ez sokszor előnyt jelentett számomra. Korábban nem gondoltam volna, de ez egy rendkívül nehéz szakma. Nap mint nap látom, - a fizikai és a szabályismereti teszteken, edzéseken - hogy a kollégák nagyon felkészültek, ugyanakkor megtapasztaltam azt is, hogy a pályára lépő sportolók és a szurkolók nagy része nincsenek mindig tisztában a szabályokkal. 

Hosszútávon tervezek a játékvezetéssel, habár ez attól is függ, hogyan tudok előre lépni. A korom miatt lehetőségeim behatároltak, így reális céljaim vannak, ugyanakkor nem vagyok egy törtető ember, egzisztenciálisan sem létkérdés a bíráskodás, csupán a labdarúgás feltétlen szeretete és tisztelete miatt csinálom. Ha pedig mégsem úgy alakul, akkor még 10-15 évet védek a megyei egyben! :) "

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://blase.blog.hu/api/trackback/id/tr1712606377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása