Borsodnádasdi LASE

Gyárfás Gábor sportszakmai képzésen - gárdánk trénere Egerben vett részt a Heves megyei Labdarúgó Konferencián

2017. június 22. 15:48 - borsodnadasdilase

gyarfas_gabor.jpg

A Borsodnádasd fiatal edzője, Gyárfás Gábor fejtágításon járt a hevesi megyeszékelyen, ahol sok hasznosítható információval találkozott. Most az ő beszámolóját olvashatják: 

2017. 06. 19. Heves megyei Labdarúgó Konferencia, Eger

"A Hotel Eger Park adott otthont a rendezvénynek, amelynek fő témája a Coerver Coaching képzési program megismertetése volt környék szakemberei számára. A képzés ingyenes, és időben jelzett volt minden érintett számára, mégis csupán 16 érdeklődő foglalt helyet a teremben. A megyei első osztályt – amennyiben jók az információim – mindössze 4 csapat képviselte…

A regisztrációt követően Vojtekovszki Csaba megyei igazgató nyitotta meg a napot, és adott egy rövid beszámolót a régió, illetve az országos utánpótlás nevelés – nem túl pozitív – helyzetéről.

A szakmai részt Vámosi László előadása vezette föl, aminek keretein belül képet kaphattunk a Coerver Coaching filozófiájáról, módszereiről, illetve azok alkalmazási lehetőségeiről az amatőr labdarúgásban. Természetesen az idő rövidsége miatt ez csupán egy kis ízelítő volt, de mindenképpen hasznos információkat tartalmazott.

A gyakorlati foglalkozás az Északi Sporttelep műfüves pályáján zajlott. Az első felében a résztvevők aktív bevonásával kifejezetten a megyei labdarúgásban alkalmazható edzésgyakorlatokat ismerhettünk meg. A tűző nap, valamint a 30 fokos hőség ellenére egy igazán jó hangulatú, érdekes és értékes edzést vezényelt Szalma József. A második etapban egy utánpótlásban alkalmazható komplett, nagyjából egy órás foglalkozást tekinthettünk meg, melyet szintén Szalma József tartott, az Egri FC U10-es korosztályának. Itt is számos új, értékes dolgot figyelhettünk meg, illetve jó volt látni a gyerekek futball iránti őszinte rajongását. A programot egy összefoglaló előadás zárta, már újra a Hotel Eger Park területén, ahol aztán közösen fogyasztottuk el a rendkívül ízletes vacsorát is.

A magam részéről nagyon örültem ennek a lehetőségnek. Már eddig is hallottam a Coerver módszerről, érdekelt a téma különösen azért mert az egyéni, illetve a kisebb csapategységek képzésére helyezi a hangsúlyt. Emiatt a gyakorlatok többsége jól alkalmazható a saját csapatunk alacsony létszámú edzésein. Sok hasznos dolgot tanultam, úgy gondolom érdemes lehet még mélyebben foglalkozni ezzel a módszerrel, remélem lesz még rá lehetőségünk, akár itt a régión belül is. A programok közötti szünetekben volt idő a kollégákkal kötetlenül beszélgetni, ahol a „szakmázáson” kívül természetesen szó esett a következő, illetve az elmúlt szezonról is. Örömteli volt hallani, hogy a Nádasd neve többször is elhangzik, persze főként az Eger elleni döntetlennel kapcsolatosan. Reméljük – akár az itt tanultakat is felhasználva – jövőre még több okot szolgáltatunk arra, hogy beszédtéma legyünk."

Köszönjük!

HAJRÁ BLASE!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://blase.blog.hu/api/trackback/id/tr8112613775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása